Végül úgy döntöttem, nem jelölöm be a srácot a Facebookon, az olyan snassz, inkább felugrom hozzá, mintha épp arra jártam volna. Sokáig vacilláltam, okos dolog-e rárontani, meg mégiscsak neki kéne kezdeményezni, ő a fiú, de ahogy teltek a napok, egyre valószínűbbnek tűnt, hogy nem fog felhívni. (Azt olvastam, két nap a lélektani határ, ha addig nem jelentkezik, akkor már kicsi az esély rá, hogy felbukkan.)
Lehet, hogy elvesztette a számomat.
Pedig valósággal könyörgött érte, még térdre is rogyott az utca közepén, bizony. Nagy mókamikinek tűnt, de azért egy térdre rogyás csak jelent valamit!
Volt egy hívásom hétfőn egy ismeretlen számról, de a barátnőm megcsörgette a mobiljáról, és kiderült, hogy valami hülye bank meg az ajánlata.
Eleinte a klotyóra is a telómmal mentem, de aztán rájöttem, hogy ez milyen szánalmas már, és direkt bent hagytam a mobilt a munkahelyemen, hogy ne nézegessem folyton, kapja be, ha ennyit váratott, juszt se érjen el most már. Mondjuk éjfélkor azért bekocogtam az irodába, nézett is nagyot a biztonsági őr, hogy ilyenkor rohangászok, célzott rá, hogy szívesen hazakísérne, ha nem lenne szolgálatban, szánalmas.
Aztán nem bírtam tovább, és elmentem az asztrológusomhoz, aki szerint nagy dolgok vannak készülőben, csak meg kell ragadnom a lehetőséget, nem szabad totojázni.
Ezt úgy értelmeztem, hogy vegyek egy kalácsot.
