A démon tíz után ébred, és eszik két tojást.A pirítóst kihagyja, mert le akar adni deréktájból. (Hízásra hajlamos a démon.) Besüt a nap az ablakon, úgyhogy előszedi a bringát, és bütyköl rajta egy keveset. Ettől elfárad, és visszabújik az ágyba. A telefonját nyomkodja félálomban. Közben megy valami a tévében is.
Bejelölte egy nő a Facebookon, akire nem emlékszik.
Üzent egy másik, akire viszont nagyon is, de nem válaszol neki, mert nincs kedve.
A nő persze látja, hogy olvasták, amit írt, és a vasárnapját azzal tölti majd, hogy értelmezze a hallgatást. A démon tudja ezt, vagyis tudná ezt, ha foglalkozna a dologgal, de az ő gondolatai most egész máshol járnak. A tévében egy ősrégi sorozat százhuszonnyolcadik epizódja kezdődik épp, azon nevetgél.
Megcsörren a telefon, az anyja kérdi már eleve sértetten, átmegy-e ebédre. Azt mondja, sajnos nem tud, dolgozik, majd jövő vasárnap. Talán.
Pár perc múlva eszébe jut, hogy aznapra viszont randevút beszélt meg egy lánnyal, aki imád túrázni. Előző heti ficánkolós kedvében megígérte neki, hogy elkíséri, de ebben most már nem olyan biztos. Mivel már két randevút lemondott, valószínűleg dühös lesz a lány, de, ha valamitől, hát a dühtől nem fél egy démon, pláne ez. Minél mérgesebb, annál jobb lesz majd a szex. (Egyszer. Ha eljutnak odáig.) A harag a tuti beszállókártya.
A démon belealszik a filmbe, majd arra ébred, hogy sütit kíván. Kifejezetten édesszájú a démon. Mereng, ki sütne neki valamit. Van egy cukrászda a sarkon, de egyrészt akkor fel kellene öltözni, másrészt múltkor se volt valami nagy durranás a piskóta.
Talál egy doboz jégkrémet a hűtőben. A kanalat véletlenül a földre ejti. Dühöng. Utálja a koszt, a ragacsos foltokat leginkább. Felmos. Aztán újra. Közben elolvad a jégrém. Káromkodva kidobja a kanállal együtt.
Mit csinálsz most? - pötyögi a Messengerbe, aztán törli az egészet, és inkább azt küldi el, hogy "szeretem a palacsintát".
Öt perc múlva érkezik a válasz: gyere át. Van nutella...
A démon erre gyorsan lezuhanyzik. Válogat az ingek közül. Formára zselézi a haját. Fényes, fekete. Az egyik ápolónő kente fel a festéket éjjel az ügyeletben. Egy tincs, hiába igazgatja, mindig kitekereg a többi közül. Amúgy jól néz ki. Elégedett. De már nem kívánja a palacsintát.
Lemegy a haverja bisztrójába. Rendben van a kaja, főként, amit neki hoznak, és csinosak a felszolgálók. Ropogós csirkeszárnyat eszik, jó csípősen. Utána rágyújt, és a füst mögül bámészkodik.
A nutellás nő kétszer is hívja, de nem veszi fel. Később jön egy üzenet, hogy húsz palacsinta landolt a kukában, meg még valami durvaság.
A démon nem szereti a mocskos szájú nőket.
Nem is válaszol. Majd holnap ír valamit, hogy berendelték a kórházba, és a taxiban felejtette a telefonját, vagy valami hasonlót. Nem kér bocsánatot. Sose szokott. Rég rájött, hogy csak olaj a tűzre ilyenkor, és nem akarja megint meghallgatni az elmúlt évek valamennyi sérelmét.
Nincs az a nő, aki ne nyugodna le pár hét alatt magától, ha le akar nyugodni voltaképpen. Ha meg nem, hát nem. Akkor még mindig ki lehet találni valamit.
A szomszéd asztalnál egy házaspár vacsorázik két kiskölyökkel. A démon grimaszol, amikor az egyik meglöki a székét hiszti közben, a pohár megbillen, a sör habja kicsordul, a gyerekek nevetnek, az apjuk zabosnak tűnik, de aztán egész jól eldiskurálnak. A nőhöz, aki csillogó szemmel nézi, nem szól. Nincs rá szükség. Pipa, gondolja a démon, nagyot sóhajt, és kifizeti a számlát.
Otthon még csetel kicsit ezzel-azzal alsógatyában, benyom pár kovászos uborkát, letölt egy filmet, de végül nem nézi meg. Bevackolja magát a paplan alá. Eszébe jut, hogy másnap reggel műt, korán kell indulnia a kórházba. Egy felnyitott felsőtesttel álmodik.