Csak én adok elő minden alkalommal burleszkmutatványt a pénztárnál? Vagy úgy van kitalálva a rendszer, hogy minimum ketten kell vásárolni menni (egy rakodó, egy szedő a kasszánál) - és a kettőből egy se lehet gyerek, mert akkor az már nem burleszk, hanem görög tragédia, amelyben az elborult anya végül utódain áll bosszút, nem a kaszáson, akarom mondani a kasszáson. (Igaz, esetünkben a két nagykorúból álló team se ideális megoldás, mert azok meg szakítanak, mire végeznek, ugyanis mindkettő a saját szisztémája szerint rámol, és csupán egy pontban egyezik a két stratégia: a tojás van alul.)
Visszatérve a kasszásra, az meg csóválja a fejét. Siet. Kivéve, ha nem jut eszébe egy kód, mert akkor percekre lefagy a rendszer, amíg valaki a távolból végre be nem kiabálja a megoldást.
Lehet, nem is ő, hanem a szalagja siet. Vagy a csipogója. Nem tudom. De azt igen, hogy hiába pakol ki az ember a bevásárlókocsiból bűvésztempóban, a hétvégi nagybevásárlás kellékei (1000 dolog, amit fel kell falnod, mielőtt meghalsz) rendre a kasszás ölében és jobb könyöke alatt landolnak.
Aztán elfogy a hely, te még mindig a karton ásványvizekkel szenvedsz a rágók magasságában, és a vonalkód-leolvasáson frissen átesett cuccok földre küldik a régebbieket - az egyik biztos a gigadoboz tojás.
Hacsak nem löksz időben egy kocsit a szalag túlsó felére - de hogyan is lökhetnél, hisz még mindig csak a borotváknál tartva teríted a cuccot a kasszás keze alá?
Ezen a ponton szokott átmenni esetemben burleszkbe a show, ugyanis a cunamiként haladó pakkok egynémely rendbontó eleme kiugrik a sorból, és ha nem törik/szakad/árad magától, akkor rálépek.
Vagy én vagy a mögöttem álló bajszos férfi.
Lehet, hogy paranoiás vagyok, de mindig áll mögöttem a sorban egy bajszos férfi. Környékbeli. Vagy nem, mindenesetre bermudában és papucsban szaladt ki a boltba, és most vérben forgó szemekkel és póló alól előmeredő, kunkori szőrös pocakkal figyeli a ténykedésemet.
Még az árukészlet fele sem csipogott tova a szalagon, de már morog, előreengedni a két sör egy rövid plusz virslivel meg már késő menet közben.
Ha gyerek is van az embernél, akkor a bajszos az első problémánál (úgy mint lepotyogó ez-az, vagy "figyelem, figyelem, kérek egy vezetőt a kasszához" illetve: "nem tudja asszonyom, ez a sokmagvas bajor buci vagy a teljeskiörlésű, E-számmentes norvég vekni?" ) áttolja a szájában a fogpiszkálót jobbról-balra, majd balról-jobbra, végül szitkozódva átmenekül a másik kasszához.
De az embernek megkönnyebbülni sincs ideje, mert a kasszás megadja a kegyelemdöfést: kéri a pontos kártyát, ami hol van? A cuccod fele a kosárban (jobb híján visszapakolva), a másik felét próbálod a szatyrodba gyömöszölni, illetve próbálnád, ha meglenne az a kurva szatyor, de szerencsére egészen kicsire össze lehet hajtogatni, úgyhogy kénytelen leszel venni egy jó nagy hómleszszatyrot ötszázért, mert a sima eldobhatósnak leszakad a füle, meg amúgy is pusztul a bolygó, az idegeidről nem is beszélve.
De a kártya előkerül, akkor már csak a másikat kell megkeresni, amivel fizetsz, amire nem rejtélyes pontokat gyűjtesz, hanem rejtélyesen gyorsan fogyó forintokat, de mégis jobb így, mint kápéban, mert így legalább nem szembesülsz azzal, hogy mennyit költöttél, a telefonod persze pittyeg, tranzakció pipa, de ha épp nincs limittúllépésed, meg se nézed, és akkor tulajdonképpen nincs is nagy vész, csak a szalaggal, a kasszással meg a bajszossal kell megküzdeni hétről-hétre.
