- Kinek?
- A gyerekeknek.
- Fenét, neked lenne jobb.
- Folyton veszekszünk.
- Miért, a csönd az talán kibírható?
- A csönd az jó.
- Némelyik csönd biztos. De nem az, amit hagynál.
- Nem vagyok jó apa.
- Lehet. De nekik nincs másik.
- Talán kapnának egy rendesebbet. Ismerek olyat, akinek jó fej nevelőapja volt. Tudod, a Zizi. Bírta az öreget, a vérszerinti apját meg csak úgy emlegette, hogy a tapló. Jobb, ha én eltűnök, csak feszkót viszek haza. Ja, meg munkát.
- Ne sajnáld már magad annyira, baszki.
- Mi van? Őket sajnálom! Te amúgy kinek az oldalán állsz?
- A sajátomén leginkább.
- Nem szeretsz már?
- De, szeretlek.
- Akkor miért nem mondod, hogy költözzek hozzád?
- Mert már odaköltöztél egy másik nőhöz, és van három gyereked.
- Aha! Ez a baj! Attól félsz, hogy jönnek velem ők is.
- Nem, attól félek, hogy idejössz egyedül hozzám meg a kölykömhöz.
- Nem értem. Más nők azért nyaggatják a pasikat, hogy lépjenek le végre otthonról, te meg rábeszélsz, hogy maradjak. Szerinted ez normális?
- Miért, az normális, ha azt mondom, hogy gyere bébi, válj el gyorsan, és irány a naplemente?
- De te is azt mondtad, hogy ami velünk van, az… az…
- Igen.
- Mi igen?
- Nem számít!
- Ami köztünk van?
- Amit mondtam, az nem számít.
- El akarsz hagyni?
- Miért, együtt vagyunk?
- Ja, ezért duzzogsz! Mert nem mutattalak be az osztálytársamnak tegnap este.
- Bemutattál, mint a kolléganődet.
- De hát az vagy.
- Az voltam. De megnyugodhatsz, már mindenki tudja, hogy előléptettek.
- Ki tudja? Honnan tudná?
- Nem hülyék az emberek. Ilyen dolgokban pláne. Mindenki szemmel tart mindenkit. Féltik a birtokot.
- Emma nem tudja.
- Dehogynem, drágám. Ő tudja csak igazán.
- Ugye nem mondtad el neki?
- Nem, de nem hülye az Emma.
- Nem is ismered. Elég hülye tud lenni.
- Ne beszélj így róla!
- Nem hiszem el!! Te véded?
- Miért ne védeném?
- Mert a riválisod vagy mi a szösz.
- Nekem ugyan nem.
- Szívatsz, ugye?
- Nem, te szívatod őt.
- Na, jó, tegyük le, majd beszélünk, ha megint eszednél leszel.
- Oké, amúgy se kéne telefonon csevegnünk arról, hogy lelépsz-e otthonról.
- Akkor mégis akarod?
- Mondtam már, hogy nem.
- Van valakid?
- Igen, te.
- Nem is olyan régen még sóhajtoztál, bárcsak egyszer egy egész napot együtt lehetnénk.
- Igen, de egy napot mondtam, nem egy életet.
- És, ha elveszlek?
- Kitől veszel el?
- Persze, hogy szívatsz. Megsértődtél, utálsz, nem baj, megszoktam, otthon is ez van, de legalább Emma kussol, ha dühös, nem mond ilyeneket.
- Persze, mert már feladta. Már leszarja, hogy mellébeszélsz.
- Hoppá, most már te is dühös vagy!
- Igen, le is teszem!
- Jó ötlet! Elegem van belőled.
- Mérgezzük csak egymás életét, ugye?
- Igen. Folyton veszekszünk. Ennél a csönd is jobb.