- Kinek?

- A gyerekeknek.

- Fenét, neked lenne jobb.

- Folyton veszekszünk.

- Miért, a csönd az talán kibírható?

- A csönd az jó.

- Némelyik csönd biztos. De nem az, amit hagynál.

- Nem vagyok jó apa.

- Lehet. De nekik nincs másik.

- Talán kapnának egy rendesebbet. Ismerek olyat, akinek jó fej nevelőapja volt. Tudod, a Zizi. Bírta az öreget, a vérszerinti apját meg csak úgy emlegette, hogy a tapló. Jobb, ha én eltűnök, csak feszkót viszek haza. Ja, meg munkát.

- Ne sajnáld már magad annyira, baszki.

- Mi van? Őket sajnálom! Te amúgy kinek az oldalán állsz?

- A sajátomén leginkább.

- Nem szeretsz már?

- De, szeretlek.

- Akkor miért nem mondod, hogy költözzek hozzád?

- Mert már odaköltöztél egy másik nőhöz, és van három gyereked.

- Aha! Ez a baj! Attól félsz, hogy jönnek velem ők is.

- Nem, attól félek, hogy idejössz egyedül hozzám meg a kölykömhöz.

- Nem értem. Más nők azért nyaggatják a pasikat, hogy lépjenek le végre otthonról, te meg rábeszélsz, hogy maradjak. Szerinted ez normális?

- Miért, az normális, ha azt mondom, hogy gyere bébi, válj el gyorsan, és irány a naplemente?

- De te is azt mondtad, hogy ami velünk van, az… az…

- Igen.

- Mi igen?

- Nem számít!

- Ami köztünk van?

- Amit mondtam, az nem számít.

- El akarsz hagyni?

- Miért, együtt vagyunk?

- Ja, ezért duzzogsz! Mert nem mutattalak be az osztálytársamnak tegnap este.

- Bemutattál, mint a kolléganődet.

- De hát az vagy.

- Az voltam. De megnyugodhatsz, már mindenki tudja, hogy előléptettek.

- Ki tudja? Honnan tudná?

- Nem hülyék az emberek. Ilyen dolgokban pláne. Mindenki szemmel tart mindenkit. Féltik a birtokot.

- Emma nem tudja.

- Dehogynem, drágám. Ő tudja csak igazán.

- Ugye nem mondtad el neki?

- Nem, de nem hülye az Emma.

- Nem is ismered. Elég hülye tud lenni.

- Ne beszélj így róla!

- Nem hiszem el!! Te véded?

- Miért ne védeném?

- Mert a riválisod vagy mi a szösz.

- Nekem ugyan nem.

- Szívatsz, ugye?

- Nem, te szívatod őt.

- Na, jó, tegyük le, majd beszélünk, ha megint eszednél leszel.

- Oké, amúgy se kéne telefonon csevegnünk arról, hogy lelépsz-e otthonról.

- Akkor mégis akarod?

- Mondtam már, hogy nem.

- Van valakid?

- Igen, te.

- Nem is olyan régen még sóhajtoztál, bárcsak egyszer egy egész napot együtt lehetnénk.

- Igen, de egy napot mondtam, nem egy életet.

- És, ha elveszlek?

- Kitől veszel el?

- Persze, hogy szívatsz. Megsértődtél, utálsz, nem baj, megszoktam, otthon is ez van, de legalább Emma kussol, ha dühös, nem mond ilyeneket.

- Persze, mert már feladta. Már leszarja, hogy mellébeszélsz.

- Hoppá, most már te is dühös vagy!

- Igen, le is teszem!

- Jó ötlet! Elegem van belőled.

- Mérgezzük csak egymás életét, ugye?

- Igen. Folyton veszekszünk. Ennél a csönd is jobb.