Morog, visszamorogsz, de lehet, te kezdted a vitát úgy tíz éve, csak már nem emlékszel. Talán akkor is bal lábbal keltél föl, mint ma, és hiába nyíltak a terasz körül a rózsák, meg sütött a májusi nap, csak felrúgtad dühödben az asztalt.

Van ilyen.

Mert megint elfelejtette. Vagy épp ez az: nem felejtette el. Mert leejtette, elveszítette, leette, leitta vagy elitta, elkésett vagy túl korán jött, mert fárasztó, mert rosszkedvű, mert túl hangos vagy mindig kuka, mert beszél, mert hallgat, mert nyavalyog folyton, de nem képes az érzéseiről beszélni, mert örökké csak a szexre gondol, vagy eszébe se jut már, mert sosincs otthon, mert egész nap hever a kanapén alsógatyában, mert túl sok, mert kevés, mert mindig csak a tévé, a számítógép, a foci, a csajok, a pia, a haverok, de miért nincs neki egy se, mint más normális férfinak, és nem vásárolt be, de bevásárolt, csak nem azt vette, amit kellett volna, a mosogatásról meg az akváriumpucolásról nem is beszélve.

Szóval morogsz, visszamorog, vagy fordítva, mert ő kezdte a vitát úgy tíz éve, csak már nem emlékszik. Talán akkor is bal lábbal kelt fel, mint ma, és hiába kapott kolbászos rántottát reggelire, és hívta fel a haverja, hogy kész a kocsi, csak felrúgta az asztalt dühében.

Mert megint azt mondtad valami kapcsán, hogy soha. Vagy azt, hogy mindig, és kibírhatatlan ez az általánosítás örökké. És nincs nyugta egy percre se, mindig csinálni kell valamit. És sosincs ideje semmire. Mert folyton kitalálsz valami feladatot neki. És mert különben is leejtetted, elvesztetted, lekésted, elszalasztottad, meghúztad vagy megtörted, nem ő volt, biztos, és mert soha nincs időd, de az anyádra persze mindig, talán vele kéne élned vagy a barátnőkkel, nekik legalább nem kell inget vasalni, amit aztán fel lehet róni hetente, és a telefonszámla is kevesebb lenne úgy, ha beköltöznének.

Aztán elrohan, vagy elrohansz, és végre csönd van.

Remek!

Nem vagy benne biztos, hogy belőle van eleged vagy a vitából vagy azért leginkább mégis csak önmagadból.

És eszedbe jut az is, hogy van az az állapot, amikor tökmindegy.

Az elején. Amikor még nem számít, mit ejt le, mit felejt el és mit nem felejt el, mit siet, szalaszt vagy halaszt el, mit tesz, és mit nem tesz azon felül, amit együtt tesztek.

És a végén van ez még így, ilyen egyértelműen. A tökmindegy. Amikor nem még, hanem már tökmindegy, ki ő, és mit csinál, vagy mit nem csinál - együtt meg nem csináltok semmit - és nem morog reggel, ha bal lábbal kel fel, és nem morogsz vissza te se, vagy fordítva, az asztal meg ácsorog tehetetlenül a rózsaillatban, és reméli, hogy talán mégis felrúgják, de nem.

És mikor ez beugrik, frászt kapsz, és utána szaladsz, de beelőz, vagy fordítva történik az egész: nem számít, tökmindegy.