Füzesi Brigitta 8324 napot várt a levélre, amely egy szeptemberi délután végre befutott. Valójában csak egy e-mail volt, nem egy ígéretesen vérvörös, puha, illatos boríték – talán már nem is árulnak ilyet - de Brigitta mégis megszédült, amikor meglátta a feladót. Meg se nyitotta rögtön a levelet, csak ült, és nézte a nevet, amely egy olyan férfihoz tartozott, aki őt 8324 nappal ezelőtt elhagyta, és akit ő voltaképpen egész eddigi életében szeretett, leszámítva azt a tizenvalahány számára jelentéktelen évet, amíg nem ismerték egymást.

8324 nappal ezelőtt ez a férfi - Miklós - azt mondta, bizonytalan az érzéseit illetően. Úgyhogy elköltözik.

Brigitta nem tartóztatta. Azon a rettenetes éjszakán és az azt követő még rettenetesebb napokon is egészen biztos volt benne, hogy előbb-utóbb rádöbben a szerelme, mit veszített, és visszatér hozzá. Nem volt kétsége afelől, hogy ők ketten az egyre hosszabbra nyúló szünet ellenére végérvényesen összetartoznak. És csak idő kérdése, hogy erre a férfi – mint mondtam: Miklós - is ráébredjen.

Az elmúlt 8324 napban egyszer sem beszéltek. Egy közös fogorvosnak és a Facebooknak köszönhetően azonban Brigitta értesült róla, hogy Miklós megnősült majd elvált, nemzett két gyereket, és nevére vett egy harmadikat, lettek kutyái és új barátai,valamint állást váltott kétszer is.

Brigittának is voltak udvarlói, az egyik meg is kérte a kezét, de kosarat kapott. Nem Miklós miatt, tőle akár férjhez is lehetett volna menni, hanem mert Brigitta nem bírta a reggeli szájszagát. Többek közt.

Egy másik fickóval el tudta volna képzelni a családalapítást, de az meg másban ismerte fel jövendő gyermekei anyját, nem Brigittában.

A kudarc miatt nem bánkódott túlságosan, csak újabb bizonyítékát látta annak, hogy ő már voltaképpen letette a garast, ő már választott, neki már megvan a lelki társa, akkor is, ha épp ideiglenesen nincs mellette.

A 8324 napja várt levélben az állt, hogy Miklós látni szeretné. Mert hiába telt el annyi év, neki még mindig hiányzik Brigitta. És sokat gondolkodik rajta, mi lett volna, ha együtt maradnak. Azt nem említette, hogy ő volt a hunyó a szakításban.

Brigitta erre elment, és levágatta a haját.

Kért melírt is, meg kell hagyni, profin álcázták az ősz hajszálakat. Vett egy új ruhát, hozzá táskát, cipőt. A ruhát visszavitte, mert soványnak és hórihorgasnak látszott benne. Választott egy másikat, egy előnyösebbet, ami ment az új táskához, cipőhöz, de persze a végén egy harmadikat vett fel a randevúra, egy hatéves kedvencét, amivel nem lehetett melléfogni. 

A lakást kitakarította, leszedte a függönyöket, kitisztította a szőnyegeket. Az ágyneműt áthúzta, kivasalt egy nagy puha fürdőlepedőt.

Aztán írt a férfinak, hogy vasárnap ötkor a Szent István parkban. Sokszor voltak ott együtt. Nem esett messze a közös lakástól.

Brigittának úgy tűnt, vasárnapig újabb 8324 nap telt el, pedig csak kettő. Már kora reggel menetkész volt – éjjel egy percet sem aludt. Szünet nélkül Miklóssal beszélgetett. Kezet nyújtanak majd, vagy átölelik egymást? Tudnak vajon nevetni azon, hogy elsőre nem ismerték fel egymást? Hány perc telik majd el az első csókig? Lesz-e első csók egyáltalán? És második? Mit mond majd a férfinak, mi történt vele, mióta elment? Tényleg. Mi történt?

Mivel egy falat sem ment le egész nap a torkán, és a cigarettára is gyorsan visszaszokott, meg kellett kapaszkodnia a rácsban, amikor kilépett a kapu elé, úgy megszédült.- Jól van, asszonyom? – kérdezte valaki ijedten. Nem válaszolt, de magában azt gondolta: hát nem is tudom.

A vénasszonyok nyara perzselte épp végig a várost, Brigitta izzadt az új, akarom mondani, a régi ruhában. Hívott egy taxit, nem akart csatakosan érkezni a randevúra.

Öt óra előtt pár perccel értek a park bejáratához. Úgy tervezte, kiszáll a trolimegállóban, de mikor a taxis lehúzódott, rákiáltott, hogy menjen inkább tovább. A körút sarkáig vitette magát. Ott kifizette a fuvart, és kiszállt. Pár háztömbbel arrébb nyílt egy új cukrászda. Vett három gombócot: csokit, puncsot és vaníliát, a fantázianevű többihez nem volt bizalma. Épp elnyalta a fagyit, amíg hazasétált.