- És erre te???? - A nő felpattan a székről, és az asztal fölé görbül, nehezen eldönthető, kérdez vagy a másik torkának ugrik épp. Vörös kóchaja picit jobban égnek áll, mint eddig, körme koccan az asztalka üveglapján. Az asszony a túlfélen zavartan körbenéz, vajon ki hallotta, amiről az imént sutyorogtak; egy kalapos nénire zavartan rámosolyog, aztán úgy tesz, mintha megsimogatná a barátnője vállát, de igazából visszanyomja a tonettszékre.- Remélem, ezek után elküldted a picsába! – sziszegi a vörös.

- Igen… mondtam neki, hogy ne csinálja ezt még egyszer… - sóhajtja a másik, és gyorsan megdörgöli az orra tövét. Egy könnycsepp folyik végig a mutatóujján, a vörös úgy tesz, mintha nem látná, de egyre dühösebb az arca, már majdnem ijesztő.

- Vera, te nem vagy normális, komolyan. Meddig tűröd még?

- Mi a fenét csináljak?

- Hát válj el, hányszor mondjam!?

- De azt nem lehet… hogy…?

- Oké, akkor várd meg, amíg agyonver a gyerekek szeme láttára. Szép halál.

- Ne mondj ilyet. Azért nem olyan rossz ember a Laci.

- Nem, nem rossz ember, csak idegbeteg!

- Nem könnyű neki. Nincs munkája.

- Mert kurva lusta, azért nincs neki.

- Ne légy igazságtalan! A leépítés. Arról ő nem tehet.

- De arról igen, hogy két éve otthon vakarja a tökét.

- Menne dolgozni, ha találna állást. Biztos. Neki se jó otthon.

- Dehogynem. Játszik a gépén, te meg hülyére dolgozod magad.

- Depressziós. Tuti!

- Akkor miért nem megy el orvoshoz?

- Mert szégyelli a baját. Van ilyen. Férfi!

- Aha, marhára férfias megrángatni egy nőt, meg ordibálni a gangon.

- Mondjuk bocsánatot kért utána.

- A drága.

- Féltékeny. Azt mondja, belehalna, ha elhagynám. – A nő itt kicsit kihúzza magát, és felszáradnak a könnyei.

- Persze, ezt mondta tavaly is, amikor szakítottatok, meg tavalyelőtt is, mikor hozzám cuccoltál, te meg persze mindig bedőlsz a hízelgésnek.

- Azt mondta, megváltozik.

- Ja.

- …

- Most már felfogod végre, hogy ez a pasi ilyen, és kész, és nem lesz másmilyen soha?

- Próbálok beszélni vele.

- Mindjárt megüt a guta! Vera! Legyen eszed! Már akkor is rémes alak volt, amikor hozzámentél, nem is értettem, miért ő kell neked.

- Régebben kedvelted…

- Sose bírtam.

- Azt mondtad, cuki.

- Mikor?

- Amikor bemutattam, emlékszel?

- Ja, lehet, de hát mi mást mondhattam volna, amikor te majd megvesztél érte. Sose volt szimpatikus. Ez az igazság. De, ha ezt akkor megmondom, szóba se állsz velem többé.

- Ez nem igaz. Száz éve a barátnőm vagy.

- Igen, de ezt szépen elfelejtetted úgy öt-hat évig.

- Miért mondod ezt?

- Eltűntél.

- Kicsik voltak a gyerekek.

- Persze. Az enyémek is. Csak az én férjem nem tiltott el tőled.

- Sose mondta a Laci, hogy ne találkozzunk!

- Ccccc.Csak vágta a pofákat, mi?

- Mert megsértetted.

- Én??? Megérdemelte. Azok után, ahogy veled… már ne is haragudj! Ez a minimum.

- Mérges volt, hogy elmondtam neked.

- Mit?

- Hát, hogy a szex…

- Jaaaa. Az fájt neki, hogy leimpotensbarmoztam, az nem érdekelte, tudom-e a disznóságokat, amiket veled művel.

- Nem kellett volna neki ezt mondanod.

- Megáll az eszem! Még véded!?

- Nem, nem védem, de akkor sem kellett volna belegázolnod a lelkébe. Nem állt szóba velem hetekig ezután. Tudod milyen szar volt? Rémes, ha duzzog, borzasztó.

- És arra emlékszel, hogy ő mit mondott nekem? Hogy egy haszonleső kurva vagyok. És telebeszélem a fejedet, ahelyett, hogy a saját házam körül söprögetnék.

- Nem úgy értette…

- Mit? Mit nem úgy? Mit lehet ezen félreérteni? Arra célzott, hogy a pénzért mentem hozzá az Imréhez.

- Ezzel azért mások is piszkáltak, nemcsak a Laci.

- Már megint véded!

- A férjem!

- Egy görény.

- Ne mondj rá ilyeneket, légy szíves. A gyerekeim apja.

- Egy apa, aki a gyerekei előtt tépi meg a feleségét.

- Nem tépett meg!

- Akkor megrángatott, nem mindegy?

- Rosszul fogalmaztam. Nem rángatott, csak elkapta a karomat.

- Hátracsavarta.

- Kicsit, de nem akarattal.

- A pofonba is belefutottál múltkor, mi?

- Nem, de kiabáltam vele, rossz passzban voltam, épp megjött, meg bent is csesztetett a főnököm, ő meg nem bírja, ha kiabálnak vele.

- De ő ordítozhat persze!

- Anyósom tehet róla, hogy ilyen. Hülyére kényeztette!

- De hát könyörgöm, negyvenhárom éves a Laci.

- Negyvenöt. Holnap lesz a születésnapja. Úristen, mi lesz a partival, így, hogy összekaptunk?

- Milyen partival?

- Szerveztem neki egyet szombatra.

- Mondd le!

- Azt nem lehet. Meghívtam vagy harminc embert. Lefoglaltam a termet. Anyósomék is jönnek…

- Hát majd nem jönnek.

- Jaj, nem, ezt nem tehetem meg velük. Nem fújhatom le az egészet! Mit mondanék a családnak?

- Hogy fostok, mit tudom én, te Vera, én tényleg nem értelek.

- Figyi, beszélek vele majd a buli után. Vasárnap. A jövő héten. Megígérem! De most mégiscsak szülinapja van.

- …

- …

- Persze Verocskám, ahogy gondolod… - A vörös int a pincérnek, mutatja, hogy fizetne. – Jót beszélgettünk!

- Ugye, megértesz? – a barátnő olyasmi arcot vág, mintha mosolyogna. – Úgy örülök, hogy összefutottunk végre. Rád mindig számíthatok, és ez fantasztikus! Most rohanok, puszi, még meg kell rendelnem a tortát! Óriási buli lesz! A gyerekeket is nézd már meg valamikor. El se hiszed mekkorák!