Reggel a nő a csendre riad. Jesszusom, elaludtunk, gondolja, és pattan ki az ágyból, pedig negyven felett már nem kellene pattannia – a császármetszés után, egy évtizeddel korábban az éjszakás nővér nemcsak a katétertől szabadította meg végre-valahára, de azt is megtanította, hogyan kellene felkelni: nem hanyattból startolva, hanem lassan, oldalról tolódzkodva a felvágott has illetve a rozzant derék okán.

Persze mire mindez eszébe jutna, már rég felpattant, nyilal is a háta, és a sötétben a gyereket szólongatja, az ágyában keresi. De nincs ott.

Átrobog a nappaliba, senki. A konyha is üres, az előszobában meg csak a kutya horkol. És akkor, beelőzve a pánikot vagy fél másodperccel, eszébe jut, hogy a kölyök ma a nagyszülőké. És szombat van, tehát akkor sem aludtak volna el, ha itthon lenne.  Sőt, bosszantóan épp időben ébredtek volna, ha lenne iskola.

De nincs, és gyerek sincs, és ma lehetne aludni. Akár egy egész napig is! Ha menne. De már kipattant a szeme. Míg a kávéfőzővel vacakol, arra gondol, hogy egész eddig életében kialvatlan volt. Pont, mint a szülei. Meg a férje. Meg a gyereke.

Eszébe jut az óvónő, aki folyton figyelmeztette, ha nem érnek be nyolcig, a kislány lemarad a közös étkezésről, a reggeli tornáról nem is beszélve, és akkor mi lesz a kiflivel, a békaügetéssel meg a rendszerrel, amibe beszokni illenék, így fogalmazott, hiszen majd jön az iskola, arra felkészülni, mármint fegyelem és kialvatlanság tekintetében nem lehet elég korán elkezdeni háromévesen.

Na, de ma szombat van! És előtte még egy egész nap, ami csak az övé. Mármint a nőé, úgy értem! Azé a nőé, aki épp arra gondol, ilyen is rég volt, hogy forrón itta meg a reggeli tejeskávéját. Mindig kihűl, mert keni közben a kenyeret, meg nyomja a fogkrémet, meg keresi a tornapólót, meg a töltőt persze, mert megint lemerült a telefonja, pedig már indulni kéne, de akkor hogy hívja fel a gyerekorvost, hogy kellene szemcsepprecept.                   

De ma nem kell menni sehová! Lehet persze, de nem kell. Sorolja a nő fejben a vágyott dolgokat. Nézne filmet. Filmeket. Valaha a mozi volt a mindene. Most nemcsak bevásárlócetliket ír, de a kihagyott filmeket is listázza, hátha, egyszer.

Menne kiállításra is. Meg uszodába. Olyan rég volt, leszámítva a kötelező látogatásokat az iskolával, de akkor ő csak hajat szárított, a medencét nem is látta.

Szauna.

Séta a várban. A kiserdőben. A Börzsönyben. Egyedül. Oké, a kutyával. Lángos. Szentendre. Barátnő. Este színház.

Mi legyen?

Melyiket válassza?

Nyújtózik, nem tudja.

Kimegy a kertbe, keres napot, leül dönteni.

Észreveszi, hogy a kerti bútor tavalyról madárszaros. Kihozta, lebaszta, de le persze nem pucolta! - mérgelődik, de aztán legyint, mindegy, egy egész napja van, belefér.

Hoz egy vödör samponos vizet, lemossa a székeket, az asztalt, megkeresi a párnákat, örül, hogy tisztán tette el legalább ezeket ősszel. Kivéve a nyugágyét, azt bedobja a mosógépbe. Közben eltelt egy-másfél óra, de nem bánja, legalább szép lett a terasz.

Az viszont nagyon bosszantja, hogy megint eldugult a szűrő a gépben, és így alul kifolyik a nyugágypárna leve. Amit fel kell takarítani, mert úgy nem maradhat. A kutya persze gyorsabb nála. A mosókonyhából eltűnik a sáros lé, a nyomok viszont a nappaliba vezetnek. Mindegy, úgyis ráfért már a kőre egy felmosás. Meg egy porszívózás a szőnyegre, ha már úgyis takarít. A port csak a könyvek előtt törli le - hátul úgyse látszik - mert azért nem sztahanovista. Van is miatta lelkiismeret-furdalása.

Meg azért is, mert elcseszte a délelőttjét a szabadnapjának.

Még a cselédeknek is volt kimenőjük, gondolja, de nem jut semmiféle következtetésre, csak dohog.

Viszont van egy délutánja, az se semmi, az is értékelhető.

Az úszástól a mosógépkaland elvette a kedvét. A kirándulásnak annyi, a Börzsöny messze van. Szentendre nem annyira, a lángost meg nagyon kívánja. Viszont, ha megeszi, lőttek a tavaszi diétának, pedig térdig érő fekete pulóverben már elég furán fest áprilisban. Igen, Szentendre felelőtlenség lenne, gondolja. És inkább csinál egy limonádét. Persze cukor nélkül! Benyúl a hűtőbe a citromért, és rálel a maradék rizses húsra. Hidegen falja be, mert úgy végül is ráfogható, hogy csak beleevett.

Utána elmossa a fazekat.

Meg a múlt hétről mindent, ami a mosogatóban parkol, mert nem lehet betenni a gépbe. A fakanalakról kiskéssel vakargatja le a száradt, sőt megkövült rizst, tojást.

És akkor meglátja az első hangyát. Meg a másodikat. Aztán egy egész csapatot talál a szemetes mögött. Ismeretlen eredetű foltokon dagonyáznak.

Az irtószertől fél. Kiguglizza, hogy szódabikarbóna meg liszt. Nem gondol bele a hangyákat érintő következményekbe, csak szórja.

Ránéz az órára, fél kettő.

Úgy dönt, összedob egy levest. Nemsokára hazaér a férje a fociról, éhes lesz. Sose teszi szóvá, ha nincs kaja, csak egész délután nyitogatja a hűtő ajtaját meg sóhajtozik.

Miközben sül a hús, amit a fagyasztóban talált, a kanapéra rogy, rádöbben, hogy fáradt, tűnődik, hogy vajon mitől, hisz tulajdonképpen nem csinált semmit egész nap.  

Elbóbiskol.

Háromkor eszmél, rádöbben, hogy elindulni már nincs értelme, viszont, ha itthon marad, akkor van ideje elültetni a palántákat. Tegnap vette őket a piacon.

Végül is kertészkedni jó móka.

Biztos sokan vágynak rá a panelban, vagyis a panelból, gondolja, és tisztában van vele, hogy most hálásnak kellene lennie sokak szerint, hogy kertes házban lakhat, és palántázhat.

Napfény, jó levegő, fél ötre végez is.

A kutya meg kerülgeti.

A nő érti persze a célzást, és úgy dönt, legyen neki is jó napja, kiviszi sétálni.

Irigykedve nézi, ahogy az utcán jól nevelt kutyák vonulnak peckesen, laza pórázon, vagy póráz nélkül a gazdáik mellett, akik mosolyogva cseverésznek. Ő az egyetlen, akit séta helyett vonszolnak, miközben ő csikorogva fékez és ordibál.

Eszébe jut, hogy miért akart eredetileg tacskót.

Mielőtt feljelentenék állatkínzásért, hazasompolyog a kertek alján, miközben a szomszéd kutyák acsarogva tépik a kerítést utcaszerte. A sajátkutya közben habzik és hörög dühében, majd belevetül egy pocsolyába, ami olajfoltnak bizonyul.

A fürdetés és a fürdőszoba-ganajozás megvan hétre.

A nő hever, és arra gondol, át kéne öltözni.

De ma szabadnapja van, vagyis volt, ha úgy tetszik, koszos, kutyás ruhában is hentereghet!

Nyomkodja a telefonját.

A Facebook-posztok alapján ma mindenki kirándult valami szép erdős helyen.

Aki nem, az maratont futott.

Csak azok maradtak otthon, akik az ebédjüket fotózgatták mesterien.

Mikor odakint besötétedik, megjelennek az első partiképek.

A nő azon morfondírozik a kanapén, hogy elmehetne ő is táncolni.

A második gondolata az, hogy de hová.

A harmadik, hogy mégis kivel.

A férje nem szeret táncolni.

A barátnői igen, viszont nekik nem ma van a szabadnapjuk. Vagy ha mégis, hozzá hasonlóan egy kanapén agonizálnak mostanra valószínűleg. Ha mégsem, akkor egészen biztos, hogy konkrét terveik vannak - konkrétan mással.

Ez az a pillanat, amikor a nőnek elkezd nagyon hiányozni a gyereke.

Kipakolja az iskolatáskát, ami tegnap óta a sarokban hever. Kidob mindent, ami zöld, ragad és/vagy rezeg. Belelapoz a matek munkafüzetbe, megold egy példát. Szorgalmi. Élvezi, hogy rájön a szöveges feladat eredményére. Megcsinál egy másodikat, majd egy harmadikat is.

Rosszalkodik a nő. És rágcsálja a grafitot, mint rég. Megszagolja a radírokat is.

Aztán megnéz egy filmet, egy olyat, amire biztos nem vett volna jegyet húsz évvel ezelőtt. Nevetgél. Kinyit egy üveg bort, és az első pohár után úgy érzi, leragad a szeme. Befúrja magát a gyerek ágyába, a párnába, az illatba. Mielőtt elalszik, arra gondol, vajon álmodik-e valamit a szabadnapja nyolc hátralévő órájában, és ha igen, nem felejti-e el reggelre.